160 milliós járgány a mocsárban

Remu Big Float E22 - Sany SY 215C

Finn alváz és kínai felépítmény házasságából született ez a mocsárjáró, amiből ez az egyetlen példány létezik az országban


Röviden – Remu Big Float E22 + Sany SY215C
Mi ez?
Egy finn, úszó alvázra épített kínai kanalas kotró, gémjének végén egy iszapszivattyúval
Mit tud?
Kacagva elmegy, illetve dolgozik mocsárban, sekély és mély vízben is
Mibe kerül?
Ebben az összeállításban úgy 150-160 milliós tétel egy hasonló munkagép
Kinek jó?
Leginkább a vízügynek lehet hasznos, de ha van saját lápvidéked, netán kotorni való holtágad, biztos neked is összeraknak egyet
Hetek óta kísérem figyelemmel az útról is jól látható, napról napra egyre terebélyesedő mocsárjárót. Először csak az impozáns méretű alváz látszott a bátonyterenyei gyárudvaron, majd rákerült a kotrógép is, a gyárinál nagyobb gémmel, majd az egész miskulancia végére egy olyan karmos szörnyűséget építettek – mechanikus bontófejjel ellátott zagyszivattyút – aminek láttán még a spanyol inkvizíció szakemberei is elismerően csettintettek volna. Mikor már gyanúsan kész volt a szerkezet, bementem a kapun, hogy kiderítsem mi ez, mire használják, és meglepő módon nem hajítottak ki azonnal, hanem kívül-belül, sőt, a Verbis Kft. telephelyén, ahol összeépítették, mozgás közben is megmutatták a szörnyet.

Munka közben a REMU Big Float:

Mi ez?
Hivatalosan kétéltű, hevederhajtású, forgó felsővázas kotrógépnek kellene szólítani, de a mocsárjáró izére is ugyanúgy hallgat. Ezt az elkészült gépet várhatóan a Tisza holtágainak tisztítására, kotrására használja majd a vízügy, de természetesen bármilyen folyónál, tónál ugyanúgy használható. Akár földmunkára, akár az éppen elburjánzott vízinövények megregulázására.

Az összeszereléséhez használt recept aránylag egyszerű: végy egy lánctalpas kotrógépet, kapd le róla a gyári járószerkezetet, emeld fel egy irgalmatlan daruval és csavarozd rá egy másik, úszni is képes alvázra. Mindez élőben egy kicsit bonyolultabb, és ha minden kéznél van, akkor is úgy 5-6 napig el lehet vele bíbelődni. Az átalakítás nem végleges, ha kell, újra visszaépíthető a kotrófelépítmény a hozzá eredetileg járó alvázra és akkor újra teljes értékű, szárazföldi gép lesz belőle.

Az úszótalp
De nézzük, miből is áll ez a gép! Az úszó alváz finn gyártmány, többféle méretben létezik, a Big Float E22 jelű 11,2 méter hosszú, és egy-egy oldali darabja 1,5 méter széles. Lényegében ez a lánctalpas, vízmentes, öt darab, egymástól különálló kamrából álló, szerviznyílásokkal ellátott, speciális acélból készült duplatestű alváz a lelke az egész munkagépnek. Alapból vízen úszva a lánc hajtja magát a szerkezetet, amivel 0,5 km/órás, nem túl szédítő sebességet lehet elérni, de hajócsavarral kiegészítve, nyílt vízen akár 7 km/órás tempóra is képes. Kétféle láncminta is rendelhető az alvázhoz, a standard mellett mocsárra optimalizált is van az opciók között, valamint kiegészítő, az úszóképességhez szükséges pontonok is felszerelhetők az alváz két oldalára, mint ahogy ezen a példányon is látható. Ezek nélkül csak 1,2-1,5 méteres vízmélységig használható a Big Float, mérettől függően.

Az alap járószerkezetnél csupán az előre-hátra mozgást kellett tudniuk a lánctalpaknak – az oldalankénti változó fordulatszámmal oldják meg a fordulást is – itt viszont további funkciókra is volt igény, amit egy extra kapcsoló beépítésével értek el. Az úszótalpak ugyanis szükség esetén, szűkebb helyen haladva, vagy szállítás közben közel húzhatók egymáshoz – ilyenkor mindössze 3,5 méter széles az egész gép -, ha pedig munka közben maximális stabilitásra van szükség, akkor 5,5 méter széles is lehet. Emellett vízen lebegve valamivel rögzíteni is kell a járművet, hogy munka közben se ússzon el, ehhez bő egytonnás, hatméteres acélkarókat használnak.
Természetesen ezeket is hidraulikus motorok emelik, illetve eresztik le, és létezik belőlük nagyobb, 14 méterig használható is. Saját energiaforrása nincs az alváznak, a lánctalpakat mozgató hidromotorokat a ráépített kotrógép dízelmotorja látja el.

A felépítmény
Miután a gyári lánctalpakról leszerelték a kotrógépet, azt tengernyi csavarral rögzítették az alvázhoz. Ezek a rögzítések nem szabványosak, minden gyártó más és más megoldást használ, így az alváz megrendelésénél kell jelezni, mit szándékoznak ráépíteni, és akkor ahhoz passzolót küld a gyár. Itt épp egy Sany típusú kotró került az alvázra, ami kínai termék, de mégis minőségi, felső polcos darab. Olyannyira, hogy a Sany globálisan a Caterpillar és a Hitachi után a harmadik legnagyobb építőipari gépgyár, kotrógépekből pedig darabszámra ők gyártják a legtöbbet a világon, 2021-ben például 97 ezer darabot.

Itthon a márka vonzerejét az ötéves vagy tízezer üzemórás garancia és a 20-25 százalékos árelőny jelenti, ami mellé az utóbbi időben a gyors szállítási idő is bekerült. Míg a jól csengő nevű gyártóknál egyre hosszabb, akár éves szállítási idő sem ritka, addig jelenleg a Sany gépeire mindössze egy-két hónapot kell várni megrendelés után.

Attól, hogy óriási kínai a cégről van szó, mégsem gyárt mindent maga, hanem többé-kevésbé ugyanazoktól a beszállítóktól szerzi be a fődarabokat, mint a konkurensek. A SY215C-ben is Cummins dízelmotor dolgozik, a hidraulikarendszert pedig a Kawasaki gyártja. A QSB67 kódjelű motor soros hathengeres, 175 lóerő és 881 Nm nyomaték leadására képes.

Hogy képes legyen elég mélyre túrni az iszapban, a fő gémjét hosszabbra cserélték, így 17 méteres mélységben is képes dolgozni. A gém végén pedig egy 450 kilogrammos, durván 23 lóerős Dragflow zagyszivattyú csücsül. Ijesztő darab. A szivattyú szintén hidraulikus hajtású, a körmös rész felkavarja, felszakítja, a szivattyú pedig felrántja a vizes iszapot, és csövön keresztül elvezethetik, ahová akarják. Kabinja nem tartozik a legpuccosabbak közé, bár a különösen makacs szennyeződéseket produkáló mocsári munkavégzés sem igazán követeli meg a világos, süppedős szőnyeget és a bézs bőrkárpitot a fülkében. Helyette megteszi a slaggal is tisztítható műanyagbevonat.

Ennek ellenére a vezetőkabin modern és biztonságos, óriási kijelzőn láthatók a szükséges információk, a munkagép minden sarkát kamerák figyelik, és az elektronika arra is ügyel, hogy a hosszabb gém ellenére vízen lebegve se lehessen felborulni vele munkavégzés közben.

A komplett, 60 tonnás gépet túlméretes szállítmányként lehet mozgatni, a munkaterületen leállnak vele a trélerről, a gémmel magára akasztja a pontonokat, adaptereket, és már mehet is a munka.

VERBIS KFT.
www.verbis.hu

Vissza az oldal tetejére